A fényszórók mattulása nagyon feltűnő egy gépjárművön: a szép átlátszó fényszóró búra elkezd halványulni, majd sárgulni. Mindezzel egyidejűleg csökken a fénykibocsátása is, ami az esti órákban veszélyessé teheti a közlekedést, ugyanis nem vetül el olyan távolságra a fény, mint ami elő van írva (ezért is bukhat meg az autó a műszaki vizsgán).

matt lampa
A kezdet: matt lámpa – ekkor már hozni szükséges

Ez a probléma évekkel ezelőtt ismeretlen volt az autótulajdonosok körében, mivel a korábban használt üveg lámpák jobban ellenálltak az időjárás hatásainak. Manapság viszont az autógyárak az olcsóbb előállítási költség miatt már csak műanyag lámpabúrákat gyártanak.

Oszlassunk el néhány tévhitet. Tehát korábban a lámpákat üvegből készítették. Ezek ellenálltak a nap UV sugarainak is, viszont kevésbé tűrték a kavicsfelverődéseket. Manapság az autógyárak szinte kivétel nélkül műanyagból készítik a fényszórókat, mivel olcsóbb előállítási költséget jelent, nem törik szilánkosan egy esetleges balesetnél, valamint a tervezők is szabadjára engedhetik fantáziájukat hiszen sokkal könnyebb formázni. Viszont van egy nagy hátránya ami egyre több autót és autóst érint. A mattulás és a sárgulás!

mattsarga
Közeledik a vég: a mattulás után már a sárgulás is megjelent. Balesetveszélyes és a lámpa már önmagát is kezdheti olvasztani belülről. Még lehet javítani rajta!

Gyárilag a műanyag lámpákat védőbevonattal látják el (a védőbevonatot extra magas hőmérsékleten hőkezelik, ezt megismételni nem lehet) ami 8-15 évig képes ellátni feladatát (autómárkától, kialakítástól, és a tulajdonos gondosságától függően). Egy idő után a nap UV sugarai, a nagy sebességnél a lámpának csapódó porszemek, bogártetemek, kavicsok csiszoló hatásának köszönhetően először ez a védőréteg, majd ha nincs időben orvosolva a probléma akkor a lámpa anyaga is bomlani kezd az izzó által kibocsájtott fény miatt. Ez a fénysugár nem tud akadálytalanul átjutni a felületen, így egyre nagyobb hő fog képződni a lámpában ami tovább roncsolja a fényszórót belülről. Ezt sajnos már polírozással sem tudjuk javítani. Ezért nagyon fontos hogy időben (a mattulás-sárgulás kezdetekor) fordítsunk kellő figyelmet a problémára.

Az alábbiak miatt jelent problémát a matt-sárgult fényszóró:

– Nagy mértékben romlik a lámpa hatásfoka (éjszaka veszélyessé válik a vezetés a lecsökkent látási távolság  miatt) – Műszaki vizsgán pont ezért kifogásolják.


Sokszor felteszik a kérdést, hogy érdemes-e polírozni a fényszórókat, mert azt hallották hogy pár hét/hónap alatt ugyanolyan vagy rosszabb lesz. Pár hét alatt maximum akkor opálosodik vissza a felület, ha silány, hozzá nem értő munkát végzett a “szakember”. Ekkor a rossz csiszolási és polírozási módszer és a védelem hiánya miatt romlik ismét rohamosan a helyzet.

Bár a polírozás végeztével minőségi folyékony kerámia védelemmel  látjuk el a lámpákat ami megfelelő védelmet nyújt, de sajnos ez nem jelent örökös megoldást. Ahhoz hogy hosszútávon fenntartható legyen a végeredmény, időközönként ápolást igényelnek a fényszórók. Ezt a gondos tulajdonos otthon, saját kezűleg is elvégezheti, vagy visszahozhatja műhelyünkbe és mi elvégezzük a védelem megújítását. Ha ránk bízza, garanciát is vállalunk a munkára!


A munka menete a Clean Car Autóápolásnál:

– Több lépcsős csiszolással (szükség esetén akár 6 lépcsőben) eltávolítjuk a matt réteget.

– Minőségi polírpasztákkal négy lépcsőben ismét ragyogóvá varázsoljuk a fényszórókat

–Prémium kategóriás kerámia réteggel látjuk el lámpákat, ami a Clean Car Garanciával hosszú távú védelmet nyújt.



Clean Car Garancia

Az általunk végzett munkára garanciát vállalunk, ha rendszeres ápolásra visszahozza tulajdonosa az autót! Ilyenkor az autó takarítása és ápolása mellett a lámpa is ápolásra kerül, felár nélkül!



Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)

Miért érdemes políroztatni?

– Jóval olcsóbb mint egy új fényszóró vásárlása

– Megfelelő gondoskodással (!) sokáig megőrizhető az eredmény

Mire kell ügyelni a fényszóró polírozásakor?

– Hogy ne koptassunk le feleslegesen sokat a lámpából. Bízza szakemberre a munkát.

Hányszor ismételhető meg a polírozás?

– Ha elmaradt a folyamatos ápolás és ismét romlásnak indult a helyzet, akkor sem kell feltétlenül megijedni. Ha megfelelő szakember végezte a fényszórók felújítását, akkor még jó néhányszor megismételhető a munkafolyamat, hiszen mindig csak annyit koptatunk a műanyagból amennyit feltétlenül szükséges, így nem kell attól tartani hogy túlságosan elvékonyodna a lámpa.



Clean Car Autóápolásnál elérhető fényszóró polírozás szolgáltatás:

Fényszóró polírozás kerámia bevonattal

Időtartam: 60 perc

Ár: 2500 Ft / lámpa

Fényszóró több lépcsős csiszolása, majd több lépcsős polírozása és bevonata folyékony kerámiával az UV védelem érdekében.



További autóápolási szolgáltatásaink: SZOLGÁLTATÁSOK ÉS ÁRAK



 06-70-2644491

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: